Talit, tfillin, kipa

 A tálit és tartozékai

 

           ​ Szintén jól ismert vallási jelkép az imaköpeny, a tálit, amelyet a vallásukat szigorúan gyakorló zsidó férfiak minden nap magukra öltenek, miközben a reggeli imát, a sáhritot elmondják. Így az imaköpeny ma a közösségi vagy az otthoni istentisztelethez vagy az istentisztelet elõtt és után szokásos közös Talmud-tanuláshoz kötõdik, s így szerepel az a zsidó témájú festményeken és zsánerképeken, többek között Kaufmann Izidor (1853¾1921) és Lakos Alfréd (1870¾1961) remekmûvein.

            A héber tálit szó (jiddisül talesz) voltaképpen ruhát, ruhadarabot jelent. Az ókorban ez volt a zsidó férfiak nappali viselete, amelybe reggelenként éppúgy beburkolóztak, mint a rómaiak a tógába. Mózes törvénye csupán azt írja elõ, hogy ennek a népviseleti ruhadarabnak a négy sarkára rojt (héberülcicit, jiddisül cicesz) kerüljön, amely az Istennel kötött szövetségre és a vallástörvény megtartására figyelmeztesse viselõit. “Szólj Izrael fiaihoz, és mondd meg nekik, készítsenek maguknak rojtot ruháik szárnyaira nemzedékeken át, és helyezzenek valamennyi szárny rojtja fölé kékbíbor zsinórt. Legyenek ezek számotokra szemléltetõ rojtok, hogy lássátok és emlékezzetek az Örökkévaló minden parancsolatára, hogy azok szerint cselekedjetek, s hogy ne kelljen a saját szívetek és saját szemetek szerint keresnetek az utat, aminek következtében vétkezhettek. S hogy emlékezzetek és megtegyétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenek elõtt.” (Mózes IV. könyve, 15. fejezet 38-40. vers) A hagyományosan négyszer négy szálból csomózott rojt alkotóelemei és a cicit szó betûszám-összege 613, ami éppen a Tórában található zsidó vallási parancsolatok számának felel meg.

            A fentiekbõl kitûnik, hogy eredetileg csupán a négy rojt fölé helyeztek kékbíbor zsinórt, késõbb azonban már az egész ruhadarab kék-fehér csíkozású lett. Mellesleg ebbõl a mondhatni nemzeti viseletbõl alakult ki (már az ókori Makkabeusok korában!) az izraeli nemzeti lobogó sajátos színkombinációja. Mivel az ókori zsidó akkor kelt fölt, amikor a kék égen már láthatóvá váltak a hófehér felhõk, a tálit egyúttal egyfajta “ébresztõóraként” is szolgált. Viselõje a szobában egy szögre akasztotta, s amikor a kék és a fehér szín különvált, fölkelt, levetette (az izraeli hideg éjszakák miatt) melegebb és értékesebb hálóköntösét, megfürdött, majd fölvette a tálitot, hogy abban imádkozzék, s hogy azután elfogyassza reggelijét.

            Az európai zsidók késõbb már kénytelenek voltak (már valamivel pirkadat elõtt) kelni, ezért a csíkokat feketére festették, hogy hamarabb eleget tehessenek vallási kötelességüknek, s hogy korábban kezdhessék el napi munkájukat. Jemenben viszont csak vörös bíbort lehetett találni, ezért tálitjuk pirosas csíkozású.

            Ma már csak a reggeli mánál öltjük magunkra a tálitot, ám a vallásosabban egész nap ruhájuk alatt (de nem közvetlenül a testükön “kis tálitot” (jiddis szóval cidáklit) viselnek. Ennek egyik érdekes változata az úgynevezett “pozsonyi cidákli”, amely csupán deréktól lefelé fogja össze a négy rojtcsomót, így az ing alatt nem kell trikót is viselni. A tálit hajdani tógaszerû viselésére emlékeztet, hogy áldásmondás közben mindmáig fejünk fölé emelve szinte beburkolózunk az imaköpenybe. A 19. századtól viszont a modernebb zsidók (többnyire selyembõl) rövidebb, sálszerû tálitot készíttettek maguknak.

            Ellentétben a mûvészi értékû munkákkal, a vallási életben használt tárgyak sajátossága, hogy a régi sokkal kevésbé értékes, mint az új. A tálitnak és a cicitnek ugyanis elõírásszerû (kóser) állapotban kell lennie ahhoz, hogy használhassuk. Ezért pótlásként gyakran láthatunk külön rojtcsomót (cicitet), amellyel a régit pótolhatjuk. Az imaköpeny felsõ részén elhelyezkedõ díszítés (az atará vagy tor) azonban gyakran igen értékes mûvészi munka lehet, s így önmagában is igen értékes. (A hagyomány szerint a zsidó férfiakat tálitban temetik el, ám minden dísz, atará nélkül.) A legszebb filigrán ezüst, illetve arany szálakból kimunkált paszományos munkák éppen Közép-Európában (az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Észak-Itáliában és Lengyelországban) készültek.

            Ugyancsak nagy mûvészi értéket képviselhet az imaköpeny zacskója, amelyet jiddis szóvalbájtlinak nevezünk. Ez a többnyire bársony zacskó olykor mûvészi, máskor népmûvészeti hímzéssel készült, s gyakran a tulajdonos héber nevét és évszámot is tartalmaz. (A bájtli lehet egyedi szõtt munka, de készülhet bársonyból, selyembõl, vászonból is.) Sajnos, ezek alapos mûvészettörténeti feldolgozása mindmáig nem történt meg.

Rendezés:
Kosár
0 árucikk
Top termékek
Segíthetünk?

06 1 7841047        

 06 20 2223789  

info@judaika.hu